PREQUEL - A HOLD KÖNNYEI, PART IV. - FINÁLÉ

A Lepke azzal foglalatoskodik, hogy a robotját próbálja rávenni arra, hogy az élesszen fel egy másik robotot is, mert úgy gyorsabb, mintha saját kezűleg csinálná. A lépések hallhatóan közelednek, az ajtó viszont csak kívülről zárható, ha a kőkockákat valaki odébb rakja. Zsaol kukacok szagát érzi. Talán, nem biztos benne. Jolán kimegy óvatosan szétnézni, halkan sikkant egyet, majd izgatottan hátrasúgja a többieknek, hogy a főkultista, a kenku jön, két segédje társaságában. Az egyik segéd befordul a sarkon és távozik, de a másik kultista és a kenku észreveszi Jolánt. Lepke közben rábízza a robotjára egy másik robot felélesztését, és kiadja nekik parancsba, hogy ha végeztek a művelettel, jöjjenek és védjék meg a csapatot, mert itt harc lesz.

Zsaol szétnéz a szobában, és tóle szokatlan módon észreveszi, hogy az egyik sarokban a planfonról egy illúzió mögé rejtett feljáró nyílik egy fentebbi szintre. Nem sokat teketóriázik, odamegy, rápróbál a csapóajtóra, ami nem nyílik, úgyhogy a következő mozdulatával tőből leszakítja. A mozdulatra előzékeny módon egy létra csúszik le az ajtó mögül, hátha így nem jut az ajtó sorsára. Lepke a szoba hátsó részébe szalad, és elbújik egy könyvespolc takarásába, felkészül a közelgő harcra. Jolán hasonlóan cselekszik, csak ő az íróasztal környékén. Zsaol megáll az ajtóban.

Ahol egyből szembe is találja magát egy kultistával. Zsaol vicsorgó pofáján a Rage kezdődő jelei látszanak, amitől a kultista sápadni kezd. Zsaol jó szokásához híven ocsmányul erőset csap rá, a kultista visszapattan az ajtófélfáról, ismét Zsaol elé, így visszakézből kap mégegy csicskalángost. A kultista már az első ütés előtt belecsinált a nadrágjába, a második után viszont már mindez nem számít, mert ott marad a földön.

Jolán következik, odébbmozog az íróasztaltól, lesből elereszt egy nyílvesszőt a kenku irányába, tüdőn találja a Fekete Eső templomának főpapját. A kenku szeme nagyra tágul a mellkasából kiálló vessző felett, nem hajlandó elfogadni, hogy ilyen könnyedén ekkora sebet ejtettek rajta. Földöntúli károgással káromkodik egyet, és Jolánnak csak egy pillanata van elvetődni a Hellish Rebuke lángoszlopától. Az előcsarnokot elemésztő tűz bömbölése keveredik a megpörkölődött szőr édes szagával.

Zsaol azon gondolkozik, hogy nem a Hellish Rebuke lángjából eredő hőt érzi-e, de artikulálatlan üvöltéssel döbben rá, hogy saját fém testrészei kezdenek iszonyatos sebességgel vörösen, sercegve izzani, miközben a kenku gonosz tekintettel mormolja maga elé a Heat Metal igéit. Az utolsó szótag után felemeli tekintetét, majd egy halk pukkanással eltűnik. Fél pillanattal később előbukkan hátrébb, biztos távolságban. Az imént a másik irányba távozó kultista most lélekszakadva rohan visszafelé a mesteréhez.

Lepke ellenőrzi a csapóajtót helyén tátongó lyukat és a létrát, biztonságosnak tűnik. Egy kis szobácskába vezet, amiből egy eltorlaszolt ajtó vezet tovább egy másikba. Lepke lebontja a torlaszt, az ajtó túloldalán egy kamra van, tele fellógatott sonkákkal, kolbászokkal, húskészítményekkel. Egy húsüzlet pultja mögött találja magát. Elmosolyodik, és hátraordít Zsaolnak.

De Zsaol mással van éppen elfoglalva. A hátán pöfögni kezd a pálinkafőző-alakú szerkezet, kinyújtja karját, és egy fémdarabot lő a kenku felé.

De a lövedék ballisztikus pályája megtörik; menet közben eltérül, lepattan a falról. A kenku kárörvendő nevetést enged el, majd jól érthetően azt mondja, "A fekete víz után már csak mi maradunk!"

Jolán, a parázsló bundáját csapkodva közelebb merészkedik a harchoz, ismét kikukkant a bejáraton, majd lesből, egy Nat20-szal megtámogatva ismét rátámad a kenkura. Tökéletesen szíven találja a madarat, aki a találattól összeroskad, térdre rogy, de ahelyett, hogy a porba dőlne, egy szörnyűséges pillanatig úgy marad, térden állva. Utolsó erejével valamit morog, majd iszonyatos módon fekete nyálka kezd folyni a fejéről, mintha zuhanyozna, de zuhany nélkül. A fekete ragacs néhány másodperc alatt alaktalan fekete masszával borítja a kenkut, de újabb másodpercek múlva gyorsan kezd alakot ölteni a sötét borzalom: ahol korábban a szárnyai voltak, ott óriási mancsok nőnek rettenetes méretű karmokkal. Földöntúli sebességgel Jolán felé indul, de mielőtt odaérne, valami más még hamarabb éri el a kis mókuslényt.

Jolán enyhe melegséget érez a pofijában, és túl későn jön rá, hogy egy Fireballt kapott saját maga elé. Gondolkodás nélkül, reflexből próbál vetődni, de csak félig sikerül neki, ezúttal jobban megpörkölődik a bundája.

Lepke a harc zajaitól és a forróságtól kissé távolabb, a felső szintről leselkedik; egy lőrést talált, amin keresztül többé-kevésbé követni tudja az eseményeket. Pont rálát a főpap még életben lévő segédjére, aki most ért ide a harc helyszínére, és szemmel láthatóan szándékában áll becsatlakozni. Lepke nem gondolkodik sokat: tegezéből egy, direkt a kultisták ellen kifejlesztett nyílvesszőt vesz ki, amit még a kaland elején vásárolt, pontosan erre a célra. Hideg, gyakorlott mozdulatokkal számszeríjába helyezi a mérgezett vesszőt, felhúzza a fegyvert, célra tartja, majd vár egy másodpercet, de ahogy kifújja a levegőt, máris tudja, hogy az alkalmas pillanat elérkezett, itt van. Halk kattanás, a nyílvessző süvít, ahogy elhagyja a fegyvert és a lőrést, és Lepkének oda sem kell néznie, anélkül is tudja, hogy a nyíl betalált, és a kultistának ideje sincs elmerengeni rövid, de tartalmas életének hirtelen bekövetkező végén, máris összeesik és nem mozdul többé.

Zsaol azt teszi, amihez legjobban ért; odatrappol a szörnyhöz, ami egykor a főpap volt, és vaskos végtagjaival püfölni kezdi az ellenséget. Egyszer sikerül egy istenes méretű nyaklevest kiosztania, de a szörny kitér az ismételt csapás elől. Jolán is érkezik, jóféle miskolci módra két tőrt vesz elő, azokkal szurkálja a köcsögöt. Aztán, vigyázva bundája további épségére, a szoba hátuljába rohan, ahol a robotok már épp egymás drivereit telepítik.

A szörny fájdalmasan felüvölt: "Az éjszaka ÉN vagyok!", és a következő pillanatban az egész terület sötétségbe borul, mintha lekapcsolták volna a lámpát. Zsaol a varázslattól kissé zavarodottan ácsorog, amikor azt érzi, hogy szörnyű, maró fájdalom hasít a mellkasába, és tépik fel a bőrébe ágyazott páncéllemezeket. A melák szerencséje, hogy a sötétben a második támadását elvéti a szörny.

Lepke ismét a vállához emeli számszeríját, megtámasztja az eszközt. Egy második kultisták elleni nyílvesszőt indít hamarosan útjára belőle. Steady Aimmel megcélozza a mágikus sötétség közepét, és bízva valami isteni szerencsében, meghúzza az elsütőbillentyűt.

Mindenki egy szörnyűséges üvöltést várt, de az most elmaradt, a találatot csak kényelmetlen csend követi. A sötétség, mint valami ködpászma felemelkedik, a kenku a földön fekve zihál, nyílvesszővel mellkasában, ismét kenku alakban. Zsaol odabattyog, komótosan megmarkolja a gonosz druida nyakát, és maga elé emeli. Odatartja Jolán elé; ha bármit is kérdezni szeretnénk tőle, itt van az utolsó alkalom. De semmi kérdésünk nem akad, így Zsaol rövid úton, apró mozdulattal elroppantja a kenku nyakát, és elengedi.

Szinte még földet sem ér a holttest, Jolán már kilootolta. Zsaol most találja meg az éléskamrát az emeleten, ő meg azt lootolja ki. A kamra tulajdonosa érkezik fentről, fáklyával, alsónadrágban, de ahogy meglátja Zsaolt, eloltja a fáklyát, és ahogy érkezett, ugyanúgy távozik, egyetlen szó nélkül.

A csapat visszaindul a megbízóhoz, a küldetés teljesítve. Jolán menet közben beleolvas a könyvekbe és a családfába, és cserfes hangon a belőlük kiszűrt funfactekkel szórakoztatja a kompániát. Kiderül, hogy a kultisták voltak korábban a város irányítói és teljes jogú urai, és a megbízónkat illeti a jog az uralkodásra. Az is kiderül, hogy Foxglove sajnálja, hogy teleszemetelték ezt a világot. A kék nap előbb-utóbb ki fog hunyni, a fekete eső is el fog állni, és idővel a felszínre lehet majd költözni.

Visszafelé már eseménytelenül telik az út.

Végül megérkezünk, átadjuk a családfát a megbízónknak, aki széles mosollyal veszi át, bár a robotokon megakad a szeme. Átlapozza a családfát, megtalálja amire kíváncsi, ismét elmosolyodik, megköszöni. Itt az ideje a fizetségnek, és egy kis bónusznak is.

Lepke átadja a számlákat azokról a költésekről, amire a küldetés előlegét kapta, hiszen ugye ebben egyeztek meg a megbízóval, hogy minden fillérről gondos elszámolás készül, és Lepke pedig minden költését pontosan jegyezte (nem). A "számlákat" Zsaol szájából szedi elő, és nem is számláknak tűnnek, hanem kiharapott, nyálas lapoknak az egyik könyvből. Komoly arccal adja át, Kormos megnézi, ezúttal nem mosolyog, de elfogadja. Rákérdez, hogy történt-e bármi érdekes a küldetés alatt. Erre válaszul Lepke bevág egy peace-out pózt, mozdulatlanná dermed, és úgy marad. Ha mozdulatlan marad, talán elfeledkeznek róla. Jolán, ezt látva Hide the pain Harold arcot vág. Kormos unja meg legmaharabb a színjátékot, és távozik, kezében azzal a kiharapott oldallal, ami egy mosolygó, fiatal kék hajú lányt ábrázol...