PREQUEL - A Hold könnyei, Part III.

A long rest eseménytelenül telik. A reggeli napkongás hangját csak halkan közvetítik fentről a szennyvízcsövek, de addigra már indulásra készen áll a csapat. Ahogy kiteszik a lábukat a zugból, azt veszik észre, hogy kisebb tömeg verődött össze körülöttük csövesekből és csavargókból, hiszen mindenki kíváncsi arra, kik tették lóvá a kultistákat odalent.

Lepke nem kér a hirtelen jött hírnévből, átvedlik csavargóvá, és megpróbál beolvadni a tömegbe. Hogy hitelesebbé tegye álcáját, eljátssza, hogy kisajátítja Zsaolt, a meláktól csak ő tarhálhat. Sajnos a Nat20-as minőségű előadása annyira hiteles, hogy először Zsaol sem ismeri fel, így már lendítené a kezét, hogy szájon vágja a hajléktalannak öltözött Lepkét, és a zsiványt csak az menti meg, hogy megrémül a melák üvöltésétől, és azonnal arrébb takarodik. Na így lesz igazán hiteles a műsor.

Látva azt, hogy a melák híján van humorérzéknek, a körülöttük lévő csövik is oszlani kezdenek, így megnyílik a lehetőség a feltűnésmentesebb továbbhaladásra az Archívum felé. De valaki,valahonnan figyel, és az illető nem olyan, mint a többi csöves. Jolán érzi a hátán a tekintetét. Halkan jelzi a csapatnak, hogy kéretlen társaságuk akadt. Lepke vállalja, hogy megnézi közelebbről az illetőt. Egy sóhaj kíséretében öles léptekkel elindul az egyik közeli sikátorba vizelni egyet, addig Zsaol az út közepén feltűnően enni kezd valami meghatározhatatlan dolgot a zsákjából, és Jolán is próbálja magára vonni a figyelmet. Lepke ahogy beér a sikátorba, puha, de villámgyors léptekkel futásnak ered, és pár másodperc alatt a csuklyás alak mögé kerül, aki egy sarok mögül figyeli a társaság többi tagját. Lepke hátulról egy néma, de határozott mozdulattal elkapja az ismeretlent, és a derekához nyomja a tőre hegyét, és még mielőtt egyáltalán ideje lenne meglepődni, Lepke halkan közli vele, hogy még most kezdjen vallani, mielőtt a melák is ideér, mert ha ő fogja kérdezni, az lehet hogy fájni fog. Szavainak nyomatékot adva Jolán és Zsaol is elindul errefelé, amikor látják, hogy Lepke elkapta a csuklyás fazont.

Az ismeretlen láthatóan berezel, a hátára hullik a csuklyája. Arca, akár egy medve pofája, a látványtól Jolán kicsit visszahőköl. Lepke kicsit lazít a fogáson, és lefekteti a játékszabályokat: kérdéseket fog feltenni, de válaszolnia Zsaol irányába kell majd a medvepofájúnak, és csak remélni lehet, hogy a meláknak tetszeni fog a válasz. Akkor fog, ha őszinte. A csávó nem kertel, azonnal elárulja, hogy a Tölgyfás család küldte őt, akik a Kormos család ügynökeinek gondolnak minket, azért követett. Válasz közben valahogy sikerül kibújnia Lepke fogásából, és fejvesztve menekülni kezd. Nem megy senki utána, nem lenne értelme.

Az előbbi akcióval sikerült viszont ismét kéretlen figyelmet irányítani a díszes kompániára, amit valahogyan kezelni kell. Jolán pénzt ad egy csöves kisgyereknek, hogy vegye le a ruháit, közben Lepke és Zsaol is ruhát cserél néhány csövessel, és utcai bölcsességüket kihasználva megpróbálják elterjeszteni a pletykát, hogy a feltűnő csapat egy teljesen más irányba ment tovább. Lepke alkalmas ügynököt keres a feladatra, de rá kell jönnie, hogy a kapcsolatai a város ezen a pontján keveset érnek; ez másoknak a területe, itt nincsenek barátok. Jolánnak viszont sikerül elültetnie egy pletykát arról, hogy ezek a szedett-vedett banditák loptak valamit a kultistáktól, és éppen felfelé viszik az értékes zsákmányt, a nemeseknek. A mesének akkora hatása van, hogy valóságos népvándorlás alakul ki a felfelé irányuló járatoknál, mindenki látni akarja a banditákat, de főleg a zsákmányt. A valódi banditáknak sikerül elvegyülniük a tömegben. Jolán észre is veszi, hogy bamba csuklyás alakok keresik őket a tömegben, sikertelenül.

Így, hogy sikerült megszabadulni az üldözőktől és kémektől, a csapat kevés séta után odaér az Archívum bejáratához. A hely viszonylag csendes, nincs jele kéretlen társaságnak. A továbbvezető utat Lepke találja meg, ahol a fal furcsán feketébb az egy kis szakaszon. Mentális képességeit kihasználva azonnal kikövetkezteti, hogy égési sérüléseket fog szerezni, ha nem a megfelelő módon próbál bejutni. A korom egy helyütt kicsit le van törölve, alatta üveg van, amin keresztül be lehet látni a helységbe. Vagyis csak lehetne, de odabent sötét van, még a darkvision ellenére is. Jolán emlékszik rá, hogy a zsebkendő lehet a kulcs a bejutáshoz, meg is próbál vele egy kis kormot eltávolítani, de azt veszi észre, hogy a keze egy kicsit belemélyed az üvegbe. Ahogy egyre több kormot töröl le, az üveg egyre csak eltűnik, odabent pedig egyre világosabb van. Lepke lelkesen segít neki ablakot pucolni, Zsaolnak viszont nem fekszenek az efféle finommotoros mozgások, így ő addig őrködni megy.

Az ablakpucolás hatásos, mert miután a legutolsó koszfolt is lekerül róla, az üvegfal is úgy eltűnik, mintha ott se lett volna. A túloldalán egy kisebb szobát látunk. A sarokban kőkockák mindenféle szimbólumokkal az oldalaikon, a szemközti falon pedig rejtélyes kódok, és kocka alakú és -méretű üregek váltakoznak. Ez egy rejtvény. A szoba közepén egy méretes koromfolt árulkodik arról, mi történik, ha nem helyes a megfejtés. A csapatból senki sem az eszéről híres, de Zsaol megpróbálkozik egy régi cserkésztrükkel: elenged egy kukacot az élelmiszerkészletéből, és figyeli, hogy az életösztönei merre vezetik. A kukac először megpróbál leásni, de nem tud, a padló kemény kőből van. Elindul a fal felé, amin a kódok vannak, de gyaníthatóan csak a fény elől menekül, ami a hátunk mögül szűrődik a szobába.

Jolán közben érzi, hogy a falon mindegyik mélyedés kicsit más energiát vár, mint a többi. Az egyik kockával közelíti kezd az egyik mélyedés felé, de mielőtt behelyezné, Zsaol megállítja; megérzi a mágiát, hogy valami rossz fog történni, ha Jolán befejezi a műveletet. Találgatással végül sikerül az egyik kockát úgy betenni a helyére, hogy semmi katasztrofális nem történik. Erre alapozva végül sikerül kimatekozni, hogy a rejtvény bináris kódokra épül, és ezzel a felismeréssel már a megoldás is adja magát.

Amikor a negyedik kockát is beteszik a helyére, feltárul a helység a fal mögött. Egy kisebb könyvtár, könyvespolcok roskadásig. A polcok sorai között szolgarobotok állnak némán, nem aktívak. Mielőtt bárki belépne, Lepke előveszi a telefon-követ, és feltárcsázza a megbízót, hogy a továbbiakat egyeztessék. Egy nagy, vaskos, címeres könyvet kell keresni, kék és bíbor borítóval. Ha megvan, tipli vissza.

Zsaolnak több sem kell, lelkesen beront a szobába, de szerencsére nincs csapda. A sarokban meglát egy hús-színű könyvet egy íróasztalon, és egyből összefut a pofájában a nyál. Megszagolja, étvágygerjesztő illata. Megnyalintja, és furcsán ízlik neki. Nem bírja türtőztetni magát, beleharap, de nyammogva szétszórja, mert igazából nem volt jó íze, csak az illata volt finom, parfümös. Lepke közben megtalálja a címeres könyvet, ami a küldetés célja volt, és el is rakja. Ekkor feltűnik neki, hogy a könyv, amit Zsaol szétcincált, az valami puccos szakácskönyv lehet, és bizonyára mágikus is, mert Zsaol harapásai és nyála furcsa módon nem okoztak nagy kárt a papírokban. A szerzőjét még ki lehet venni, valami Rosensprout.

Az íróasztalon még egyéb, fontosnak látszó könyvek is vannak, illetve egy térkép is, amit valami Foxglove készített, a kék Nap alkotója.

Jolán feléleszti az egyik robotot, aki a mestereként regisztrálja a kis lényt, "Hercegnő" néven. Bevallása szerint főz, most, takarít, vet, szánt, bármilyen szolgamunkára képes. Lepke úgy dönt, hogy neki is kell egy robot, aki "főnök"-nek szólítja őt. Így, a robottal együtt már lehet kettejüket bűnbandának nevezni. Jolán kérdésére a robot elárulja, hogy a hely neve, ahol vagyunk, a Lunatear-menedék, a gyártója pedig Fern Foxglove. Lepke odaadja Jolánnak a könyveket, amiket az előbb talált. Ahogy Jolán belelapoz, rájön, hogy az egész városunk csak egy bunker a sok közül a 13. számú bolygón. És odakint, a redvás felszín felett egy komplett lebegő város van. Az egész földalatti világ egy félkész menedék-rendszer.

Ám ekkor sietős lépteket hall odakintről.