Égett pizza, vagy fagyott sör

--- SEASON FINALE ---

Mielőtt lehetősége lenne reagálni, a szörny karmai közül Sylence egy hangos pukkanás kíséretében elteleportál, és egy fél pillanat múlva a háta mögött, távolabb, Granny seprűje mellett bukkan fel. A szörny karját borító páncélok haloványan derengeni kezdenek, majd parázsló vörös fénnyel és halk sercegéssel gyorsan fel is izzanak, de ez látszólag nem hatja meg a rémet. Zotar kihasználja a kínálkozó alkalmat, és Slow igéjével megpróbálja lelassítani az ellenséget, de sajnos hatástalan a spell, a szörny ellenáll neki. Az első meglepetésből felocsúdva Keya számszeríjával veszi célba, de megremeg a keze, elvéti a célt. A szörny csak röhög rajtunk. De Keya tarsolyában vannak még trükkök: amíg hátrébb húzódik a frontvonalból, láthatatlan szellemcselédjét odaküldi a ballisztához, amit Bardasz rakott le az imént a földre, és megparancsolja neki, hogy készítse elő támadásra.

Bardaszon a sor, elszántan megfeszíti íját, és Busting Arrowot lő a szörny felé. Mellkason találja, de a páncél megfogja a nyílvesszőt, szemmel láthatóan nem okoz különösebb kárt. Bardasz nem hátrál meg, karddal is nekimegy a szörnynek, azonban ez is hasztalan. Közelharcba bonyolódni viszont veszélyes móka, visszakézből majdnem sikerül is kapnia egy ütést, de még éppen sikerül elugrania.

Granny összeszedi minden mágiáját, és Burning Handssel pörköl oda a szörnynek, ezzel sikerül is bevinnie az első komolyabb sebzést. A csapat elégedetten figyeli, ahogy a szörny a foltokban izzó páncéljával küzd, miközben Granny odaoson a seprűjéhez, gyorsan rápattan, és a magasba emelkedik. Granny varázslatának hála, ami a szörnynek fáj, az a csapatnak jólesik: a sikeres támadástól Sylence elkezd egy kicsit felgyógyulni sérüléseiből.

A fájdalom és szégyen vörös ködétől dühösen a szörny ellentmondást nem tűrő hangon megparancsolja Bardasznak, hogy támadjon rá Sylence-re. A csapat döbbenten figyeli, hogy Bardasz, szemeiben idegen fénnyel, el is kezd engedelmeskedni a parancsnak, felemeli íját, Sylencre-re céloz, de néhány másodpercnyi mentális küzdelem után egy halk sóhaj kíséretében végül leereszti az íjat.

De nincs idő fellélegezni, a figyelmet Zotar vonja hirtelen magára, pontosabban a csáp, ami közben a warlock köré tekeredett. Zotar küzd, amennyire csak tud, de próbálkozása kevésnek bizonyul, a csáp azonban csak rövid ideig tartja fogva, majd miután beleférkőzött az elméjébe, teljesen el is engedi őt.

Sylence elérkezettnek látja az időt, hogy növelje a téteket. Erszényéből egy Crit Seed magot vesz elő, bedobja a csőrébe, és lenyeli. A szerencse ezúttal az ő pártján van: előveszi prémium szélelementál számszeríját, és kritikus találatot visz be a rasztarémbe. A rém felhördül, láthatóan fájt neki a találat, és amíg összeszedi magát, Sylence behúzódik a legközelebbi fa mögé.

Ekkor kissé váratlan dolog történik: Zotar nem ura önmagának, a szörny irányítja. Sylence felé indul, és szája sarkában morbid vigyorral Eldritch Blastet castol a kenkura. Négyszer lendíti meg karjait gyors egymásutánban, mintha élvezné, hogy éppen a csapattársát támadja. A varázsigék váratlanul érik Sylencet, akinek az Őrület Elákozott Kockáinak hatalmára van szüksége ahhoz, hogy fordítson egy kicsit a sors folyásának irányán, és Zotar négy támadásából hármat kivédjen. A negyedik energianyaláb viszont eltalálja a kenkut, pont akkor, amikor Zotar szemeiből kihuny az idegen fény, és sikerül legyőznie az elméje feletti idegen befolyást.

A baráti tűz okozta pillanatnyi döbbenetet Keya használja ki, aki éppen odaér a szellemcselédje által előkészített ballisztához. Nem sokat teketóriázik, egyből céloz és lő. A nyílvessző pontosan a mellkasa közepén találja el a rémet, aki meg is lepődik azon, hogy ilyen simán bekapott egy lövedéket. A vessző körül enyhén remeg a levegő, mintha forró lenne, és Sylence felismeri, hogy ez annak a jele, hogy a lövedék semlegesített valamiféle védőmágiát, ami a szörnyet vette körbe. A szörny ordít a fájdalomtól, miközben kitépi magából a nyílvesszőt. Mérges, és a Keya lesz a következő célpontja, de előtte még kitér a következő érkező vessző elől.

Bardasz kihasználja az alkalmat, hogy éppen Keya a célpont, és pengékkel ugrik neki a szörnynek. Kardjával és tőrével csapkodja, ahogy csak tudja. Támadása sajnos gyengébb, mint a rém páncélja, de kardjával sikerül mély, zöld trutymót csorgató sebeket ejtenie rajta. Bardasz minden erejét beleadja a támadásba, de fáradtsága legyőzi, az utolsó pengecsapásai már erőtlenül pattannak le a szörny páncéljáról. Támadása végén még megpróbál fedezékbe futni, de a szörny elgáncsolja őt, és félfordulatból még bele is rúg egy óriásit. Bardasz a levegőben összegörnyed, és csúszik pár métert a hóban, de egyből fel is kel, és sikerül elvánszorognia a tisztás szélén a legelső fasorig.

A szörny nem üldözi őt, azzal van elfoglalva hogy a saját páncélját csapkodja: ismét Granny átka, a Burning Hands tapogatja vörösen izzó kezecskéivel a páncélját, és fájdalmas szisszenéssel hagynak barna foltokat ott, ahol hozzáértek. Megpróbál mentődobást dobni, de a varázslatot ezúttal Keya elszántsága is fűti, így sikertelenül jár. Felordít, és egy ködfelhő kíséretében egy szempillantás alatt eltűnik.

Az események ezen a ponton ütemet váltanak. A ködfelhő gyorsan eloszlik, és csend ereszkedik a tájra.

Keya és Bardasz mellett csápok törnek fel a földből, és lendületből áldozataik felé csapnak. Keya kivédi a támadást, de Bardasz nem ennyire szerencsés, őt oldalba vágja az egyik csáp.

Sylence elővesz egy fényfőzetet a zsákjából, és egy hajtásra leküldi. Ezzel fel is gyógyul valamelyest, és a főzet energiával tölti fel. Eszébe jut, hogy korábban a láthatatlan tintalényeket lehetett tükörből nézve követni, így előveszi zsákjából a kis ezüst tükröt, amit Angelától kapott. Körbenéz a tükrön keresztül a tisztáson, de nem látja a szörnyet, így jelzi a többieknek az evidens következtetést, hogy a föld alá bújhatott, és ha így van, akkor mindenki annyira óvatosan és némán lépdeljen, amennyire csak tud. Előveszi a Scroll of Flyingot, és halkan mormogva felolvassa a rajta lévő igéket. Miközben olvassa, a felszerelése, ruhája először egyre könnyebb lesz, majd mire a varázsige végére ér, megfordul a nehézkedés iránya, és Sylence lebegni kezd. Esetlen úszó mozdulatokkal kilebeg a tisztás közepére, a csata eleje óta mozdulatlan cickány mellé.

Zotar támadásba lendül. A Bardasszal küzdő csápot támadja a tisztás túlsó végén Eldritch Blasttal, de az első nyaláb mellé megy. Ilyen messziről nehéz célozni. A második is mellé.

A harmadik is.

A negyedik is.

Nem hagyja annyiban, iszik egy fényfőzetet, hogy legyen még lehetősége újult erővel támadni.

Az ötödik is mellémegy.

És a hatodik is.

A csapat elborzadva figyeli, ahogy Bardasz és a csáp körül vakítóan cikáznak Zotar energianyalábjai, de az utolsó után, a füstölgő táj közepén a csáp és Bardasz is sértetlenül bámulják egymást.

Keya is ledob egy fényt, majd harci kiáltás kíséretében tőrrel támad a legközelebbi csápra. A csáp az első támadás elől kitér, de a másodikat telibe kapja. Keya mélyen megsebzi a csápot, de nem sikerül teljesen keresztülvágnia. Bardasz is el van foglalva a másik csáppal, ő is mély találatokat visz be, de a csáp túl szívós.

Grannynek eszébe jut, hogy a korábban talált páncéldarabját felhasználva a Locate Object varázslattal meg lehetne határozni az ellenség helyét. Kipróbálja a módszert, és mindenki meglepetésére Granny nem a föld alá, hanem a földfelszín fölé mutogat vehemensen, valahova Sylence-hez ijesztően közelre. De Granny ekkor széles ívben körbe mozdítja kinyújtott karját, mutatóujja most Bardaszra mutat. A következő pillanatban Bardasz támadást kap a semmiből, a levegő, pontosabban a láthatatlan szörny püfölni kezdi a harcost. Bardasz bár nem látja, honnan érkezik a támadás, az egyik csapásnál megragadja a rém kezét, de egyből el is engedi, mert érzi, hogy már ez a röpke fizikai kontaktus is elég volt ahhoz, hogy a rém megpróbálja átvenni Bardasz elméje felett a hatalmat.

Az eddigiekből körvonalazódni kezdett, hogy a szörny ereje nagyrészt mágikus forrásokból származik, így az lehet a gyenge pontja. Sylence, botjának antimágikus sugarát a szörny irányába vetíti, és a dolog beválik. A szörny, mintha lámpával világítanák meg, egy csapásra láthatóvá válik, a páncélja is láthatóan korrodálódni kezd a sugár hatására. Egy kis időre úgy tűnik, elvesztette mágikus képességeit, Sylence pedig úgy dönt, hogy végre itt a lehetőség a régóta dédelgetett Scroll of Frying használatára. Előveszi a tekercset és földöntúli hangon igéket olvas fel róla. Olajos, sercegő hang hallatszik a szörny körül, fröcskölni kezd sebeiből a zöld vére, ordít a fájdalomtól. Zotar is csatlakozik a támadáshoz, pörkölődés közben a Witch Bolt villámjaival és a Magic Missile lövedékeivel is telibe találja a szívós dögöt, aki a csatazaj elültével nehezen zihálva, füstölögve térdel a tisztás szélén, Bardasz mellett.

Keya azt veszi észre, hogy a csáp, ami eddig őt támadta, most már csak kínlódva vergődik a hóban. Odarohan ismét a ballisztához, de nem tudja működésre bírni.

A kegyelemdöfést Bardasz viszi be, utolsó erejéből alulról, lendületből markolatig a szörny állába vágja tőrét, ami egy másodpercre megmered, majd holtan az oldalára dől.

A csapat lassan szedi össze magát, némán körbeállják a holttestet, és óvatosan átvizsgálják. Furcsa, egyedi alakú zsebei vannak, amik mind üresek. A páncéljától nehéz megszabadítani, mert úgy tűnik, mintha a teste része lenne. Sylence-nek egy kicsit összefut a csőrében a nyál, hogy de jó lenne megkóstolni a hullát, de végül elveti az ötletet, mert biztos tele van mindenféle mérgekkel. Az egyik páncéldarabot viszont sikerül lefejteniük, és el is teszik, pont jó lehet majd Alfonzra, a bagolymedvére.

A harc után a táj megnyugszik, most már kevésbé rideg, határozottan vidámabb benyomást kelt. Az álangyal-holttestek eltűntek, de helyettük lábnyomok tűnnek fel a hóban, melyek felfelé vezetnek a domboldalon. Keya iszonyúan jól olvas nyomokat, megállapítja, hogy egy alacsony, de nehéz lény egy hosszú láncot húzott ott fel maga mellett.

A csapat felkaptat a domboldalon, a dombtetőről pedig egy tükörsima vízű tó tárul eléjük, a partján egy szép, sudár fával, aminek lombja alatt egy kék hajú lány ücsörög, és bámulja a vizet. Nyakán nyakörv, amiből lánc lóg végtelen hosszan, füle törött porcelánfül. Észreveszi a közeledő alakokat, és ahogy felénk fordítja arcát, látszik, hogy bár még ismeretlen, de egyszerre hasonlít Lilire és az assassinokra. Keya köszöntésére bátran bemutatkozik, de a neve hallatára meglepő módon az égvilágon semmi nem történik. Nem sötétül el a világ, nem remeg meg a táj, semmi.

Azt mondja, az ő neve Nimf, nekünk pedig egyből leesik, hogy ő a szervezet legfelsőbb vezetője, aminek Angela, a munkaadónk is dolgozik. Kérdéseinkre mesélni kezd.

Elmeséli, hogy a Minószi Birodalom határán vagyunk éppen, őt pedig személyesen az uralkodó tartja fogva a lánccal születése óta. A füle harcban tört le, mert megtámadták őket, amikor a menekülteket vezette át a tisztáson. Vadászt küldtek rá, a fajának ellenségét. Az assassinokat megölte, de a vadász ellen nem volt esélye, így ide menekült, a tópartra.

Grannynek a beszámoló közben tűnik fel, hogy a Nimf melletti fa az egyetlen élő fa a környéken, egy zöldellő fűz a kihalt tájon, nekünk pedig ekkor esik le, hogy Nimf teljesen másképp látja maga körül a tájat, mint mi. Ő vidám, lélegző természetet lát maga körül, szerinte mindegyik fa és és virul, bár abban mindannyian egyetértünk, hogy a Nap valamiért nem süt. Sylence a fejére helyezi az Identify-szemüveget, hátha azzal magyarázatot lel a jelenségre, és észreveszi, hogy a lány hátán vágott sebek vannak, a szárnyai helyén. Felajánljuk neki a kék szárnyakat, amiket korábban találtunk és bizonyára az övéi, és bár meghatódik, de visszautasítja, hiszen a lánctól amúgy sem tud szabadulni. Eldöntjük, hogy megpróbálunk segíteni neki.

Sylence előveszi a törp kalapácsát, amit ki tudja már, honnan lootolt, és Bardasz pajzsán rácsap vele a láncra, amivel csak annyit sikerül elérni, hogy a pajzsba belenyomódik a lánc sziluettje. Ide hatékonyabb eszközök kellenek; antimágikus sugarat vetít a láncra, amivel sikerül annyira meggyengíteni, hogy közös erőfeszítéssel Bardasz határozott kardcsapására végül szétpattan az egyik láncszem.

Nimf annyira meglepődik, hogy meg sem tud szólalni. Szemeiben könnyek gyűlnek, nem akarja elhinni. A lánc törött vége elhamvad a kezei között.

Ismét felajánljuk a szárnyait, de ismét visszautasítja, és jelzi, hogy később nekünk nagyobb hasznunkra lehet, ugyanis láthatatlanná tevő köpenyt lehet belőle csinálni.

Megdörzsöli a szemeit, zavart a tekintete, azt mondja, megváltozott a táj. Nem hallja amit mondjunk, csak azt hajtogatja kábán, hogy "ez nem így történt". Ekkor vesszük észre az első repedést.

Aztán pedig a másodikat. A világ elkezd szétesni körülöttünk, nagy dübörgéssel repedések futnak keresztül előttünk. Keya nem húzza az időt, előveszi a csengettyűt, és hívja a rókát, akinek csak egy pillanatba telik megjelenni. Nem is kell neki semmit mondanunk, csak felszállunk a hátára, és ahogy alattunk a róka kecses mozdulattal áthoppan a portálon, a robajtól még halljuk Nimf motyogását "...akkor ez egy álom, de miért?..."

Lili hintójánál találjuk magunkat, de teljesen más  helyzetben, mint korábban. A táj szép, süt a nap, csiripelnek a madarak, mi pedig a keresztúton állunk, ahogy a hintó elrobog mellettünk a kíséretével. Még össze se tudtuk szedni a gondolatainkat, de a hintó lelassít mellettünk, és megáll. Az egyik ló prüszköl, a földet kaparja patájával. A hintóból Lili bámul minket tágra nyílt szemekkel, a lovas kíséret tagjai pedig a rókát méregetik bizalmatlanul. Lili kiszáll a hintóból, egyik kezében egy könyv, másikban erszény. Odalép hozzánk, miközben mi földbe gyökerezve próbáljuk felfogni az eseményeket. Lili megszólal: Azt mondja, nem tudja kik vagyunk és miért vagyunk itt, de úgy érzi, ezt ide kell adnia nekünk. Egy pénzérmét nyújt át nekünk, amit Keya vesz el tőle. Lili kinyitja a könyvet, és ismeretlen nyelven pár szavas varázsigét olvas fel. Becsukja a könyvet, és azt mondja, hogy ő sem tudja, mi történt most az érmével, de olyan lett, mint az égett pizza, vagy a fagyott sör. A lényeg, hogy ne felejtsük bent túl sokáig.

Röviden meghajol, visszaszáll a kocsijába, minket meg egyedül hagy a gondolatainkkal. Hintó továbbhajt a Lavencia birtok felé, a róka pedig a legutóbbi találkozásunk óta most először megszólal: Most már ki tud vinni minket, de ide még előtte el kellett hoznia. Portált nyit, aminek a túloldalán Angela elégedett mosollyal fogad minket. Ahogy kilépünk a könyvből, Angela összecsukja, és a polc körül ólálkodó tintalények, árnyak is eltűnnek, sikerült hát teljesítenünk a küldetést. Keya hirtelen úgy érzi, mintha sok kilónyi aranyérme húzná a zsebét...