A kettyós ügynök

A session egyből szintlépéssel kezdődik, kollektíven hetesre emelkedik a csapat. A könyvtárban vagyunk, és a helyzet meglehetősen szorult: odakint őrület uralkodik, napok óta a fény seregei vívják epikus háborújukat a sötétséggel, de ami még rosszabb, hogy nem is vagyunk biztosak benne, hogy mi melyik oldalhoz tartozunk, már ha egyáltalán bármelyikhez. Tsánát, mimóza bárdunkat egy barlang biztonságos mélyén hagytuk Alfonz, az idomított bagolymedve és egy repülő szőnyeg társaságában, majd az Invitációnak eleget téve valahogy ide teleportálódtunk Angela könyvtárába, ez a helyszín már korábbról ismerős.

Fellépcsőztünk pár emeletet, egy aranyveretes kapu előtt Typhet várt minket 3 ládányi rejtélyes ellátmánnyal. Taktikai sűrített fény van bennük, üvegcsés kivitelben. Typhet felkapja az egyik ládát, hogy ő majd viszi, Bardas vállal egy másikat, a harmadik a pneumatikusan kiegyensúlyozott cickányra kerül. Saria kitárja előttünk az aranykaput, ami mögött a tényleges könyvtár rejtőzik. Saria ott marad a kapunál, mi pedig Typhet és Angela kíséretében belépünk.

Plafonig érő könyvespolcok végeláthatatlan sorokban, és félhomály. A ládák tartalma haloványan dereng, de idővel érezhetően gyengül a fényük. Angela elmondása szerint 2 hétig jó egy ilyen, utána teljesen elveszti fényét. Összesen 60 üvegcsénk van, egy láda egy nap fényét tartalmazza. És hogy mire jó? Mindjárt kiderül.

A könyvespolcokon rangjelzések vannak, amik egyre nőnek, ahogy haladunk előre.

- Van 18+ -os részleg? - kérdezi Granny.

- Van képes is? Esetleg mozgó? - Kérdezi Zotar.

Ahogy sétálunk, egyre nagyobb a sötétség, és mintha árnyak mozognának benne. Angela időnként előrehajít egy üvegcsét, aminek a tartalma a hajítás vonalában a padlóra fröcskölődik, folyékony fényből húzott ösvényt rajzolva ki így előttünk, azon haladunk. Angela elmagyarázza, hogy eredetileg a könyvtár ezen része kicsi volt, és nagyon sok energiát emészt fel a kicsomagolása, és miközben ezt mondja, már egyre egyértelműbben rókafüles árnyak mozognak a sötétben, a fényösvény által bevilágított területeken túl. Angela róluk is mesél: ők a tértorzulás szülöttei, kósza emlékek, tintalények. Erre kissé befeszülünk, de egyetértően hümmögünk, hiszen ha tintalények, akkor már volt hozzájuk szerencsénk, számolatlanul irtottunk már hasonlókat korábban. Eléggé meg tudják keseríteni az életet, de amíg a fényben mozgunk, nem támadnak ránk, a tömény energiától ugyanis félnek. De haladunk tovább az elérhető legnagyobb, 7. rangjelzéssel jelölt polcokig.

A 4. ranggal jelölt polcoknál már annyira sokan vannak a rókafüles árnyéklények, hogy sorfalat állnak körülöttünk. Angela megmutatja, hogy csak simán közéjük kell baszcsizni a fényfőzetet, azt érdemlik. Továbbhaladva spontán kántálásba kezdenek a bestiák, celestial nyelven. Bardas és Sylence ért celestialul, szerintük valami uralkodókat, az Ilaszi birodalom uralkodóit éltetik.

Sylence-nek az a ragyogó ötlete támad, hogy kíváncsiságból utánozni kezdi a kántálást, méghozzá balszerencséjére tökéletes celestialsággal, amire azok a lények elkezdik berángatni őt maguk közé, és csak egy inspiration pont felhasználásával sikerül megmenekülnie közülük. Fanatikus állatok, de Sylence is máshol állt sorban, amikor az Int pontokat osztották.

Megérkezünk a 7. ranggal jelölt polcokhoz. A polc félig üres, ugyanis egy furcsa, kinövésekkel rondított könyvnél megakad a sor. A könyveken lévő írás itt nem olvasható. Amíg senki nem néz oda, Granny nagyon gyakorlott mozdulattal megpróbál ellopni egy könyvet, és piszkosul kigyúrt nénis bicepszekkel megpróbálja leemelni a polcról, de Nat20+3 strength kevés hozzá, így inkább küszködve visszatolja. Angela elmagyarázza, hogy ezek itt mind Lili emlékei annak ellenére, hogy mindig csak 200 évekig él. Az a rücskös könyv ott, az a kettővel ezelőtti életét tartalmazza, és az lesz az úticélunk. Az utolsó könyv, a jelenlegi, az még egyelőre elég vékony. Saria írja őket, ő jegyzi le az emlékeket, ő tartja karban ezt a gyűjteményt, és ők, Angeláék képesek ezeket itt mind elolvasni. Műveletlenségünket látva elárulja, hogy 3-as számrendszerben íródtak, amin elámulunk, az ugyanis még a cickány kognitív képességeit is egy bittel meghaladja.

Angela szétosztogatja a maradék fénypatront, fejenként kapunk ötöt. Azt javasolja, hogy primitív dobálás helyett alkalomadtán inkább fogyasszuk majd el. Nagyon ütős cucc, csatában felpörget.

A Felejtés Labirintusába vezet tehát ismét az utunk a ragyás könyvön keresztül. Angeláék oda már nem jöhetnek velünk. Még egy jótanácsot ad: Emlékezzünk rá, hogy a Felejtés Labirintusában nem mondhatunk ki neveket! Senkiét se!

A küldetés: van egy anomália odabent, amit meg kell találnunk és ki kell javítanunk. Ha végeztünk, visszajövünk. Az idő nem lineáris odabent, szóval amiatt ne aggódjunk, bőven lesz időnk dolgozni. Ezzel Angela felvett egy vastag kesztyűt, megragadta a rücskös könyvet, és minden további nélkül úgy leemeli a polcról, ahogy három szteroidos Granny se tudná. Kinyitja.

Koromsötét.

Egy ösvény jelenik meg előttünk a sötétben. Angela hangját halljuk búcsúzni. Elindulunk az ösvényen.

Hideg és hó és tél. Keya ugyan nem fázik a holdpengéje miatt, de amúgy hideg van. Körülöttünk erdő, bár nem látjuk a ködtől, de tudjuk, hogy ott van. Nem tudjuk, hogy honnét tudjuk, de valahonnan az elménk mélyéről emlékszünk rá. Rövid séta után egy kihalt tisztásba torkollik az ösvény, amit vékony rétegben hó lep. Ránk merőlegesen a tisztásból két út vezet ki. Velünk szemben egy útjelző tábla szolgáltatja az információt:

<- Eisstadt birtok - Lavencia birtokok ->

A tisztás közepén egy hintó áll, hullákkal körülvéve. A hideg teszi, az eltelt idő, vagy a különleges helyszín, de csend van, hullaszag nélkül. Látszólag repeszek ölték meg őket. A szekér is romos, azt is repeszek szaggatták szét. Keya kinyomozza, hogy ezek kutyás őrök voltak, és a láncok és nyakörvek robbantak fel hirtelen, és repültek szét repeszekként. Sylence a detect magic botjával megállapítja, hogy mindez valamilyen mágia miatt történt, ami viszont már nem aktív. A botján keresztül gyűlöletet és hatalmas erőt érez, minimum LVL 8-as szintű spell nyomát. Itt valakivel nagyon nem érdemes baszakodni.

Keya megvizsgálja közelebbről a hintót, ismerős címert lát, Lili címerét. Bár a nevét nem mondhatja ki, de mind tudjuk, hogy az emlék tulajdonosára utal. A hintóról és a lovak helyéről minden kötél szőrén-szálán eltűnt, és a nyomokból megállapítható, hogy a lovak megrémültek, de elmenekültek a Lavencia birtokok irányába.

Mindenki meglepetésére a hintóban Lili kuporog, és él! Láthatóan sokkos állapotban a fejét szorítja, motyog valamit, "csak a láncokat ne!". Zotar Detect Magicet próbál ki Lilin, de akkora erőt érez a lányban, hogy a nem kicsit OP boszorkánymesterünk már az érzéstől is majdnem elhányja magát. Pedig Granny már éppen azon morfondírozott, hogy belenéz Lili gondolataiba, de Zotar sápadt arcát látva inkább még egyszer meggondolja a dolgot. De nincs is ideje sokat gondolkozni, mert hirtelen hóropogást hall az Eisstadt felé vezető út irányából.

Egy humanoid módra felegyenesedett, piros köpenyes róka közelít szótlanul. Keya közben megpróbálja ráadni Lilire Sylence nyugi-sálját. A művelet sikerül, Lili másodperceken belül megnyugszik és elalszik.

A róka két fejjel magasabb tőlünk, várakozóan megáll a tisztás szélén. A csapat néhány tagja szerint látszólag Karak fajtájába tartozik, bár ezt nem mondhatják ki, hiszen ezen a helyen senki nem mondhat ki neveket. Valószínűsítik, hogy a hintóban lévő VIP személyt akarja elrabolni. Némi várakozás után kimért illedelmességgel meghajol felénk, majd gyors mozdulattal kardot ránt. Grannyre kapásból ráragad a harci kedv: "Unokádat is megöljük!"

A róka nem szól egy szót sem, de nyilvánvalóvá válik, hogy a tisztáson korábban nem ő okozta a pusztítást. Leengedett karddal tanácstalanul szétnéz, láthatóan nem is fűlik foga a harchoz, de gesztikulálni kezd felénk. Azt mutatja, “gyertek”. Megkérdezzük, hogy hova, mire a föld felé mutat. Bár ez így elmutogatva akár simán jelentheti azt is, hogy csak próbáljuk őt megtámadni és akkor sírba csicskít mindenkit, de ezután hirtelen hátat fordít nekünk, amit mi a megelőlegezett bizalom jelének tartunk, így békés szándékkal követjük.

Eisstadt irányába indulunk, valószínűleg onnan indult Lili is. Egy hídhoz érünk, amin a róka átkel, alatta fagyos folyó hömpölyög hangtalanul. A róka átér, lelép a hídról, hirtelen megfordul, ismét teátrálisan meghajol, majd hirtelen eltűnik a híd a talpunk alól, mi pedig zuhanunk. Jól mutatta a róka, tényleg lefelé.

Egy mezőn térünk magunkhoz. Foltokban hó borítja, de nincs túl hideg. Azt egyből leszűrjük, hogy a Labirintusnál megszokott módon egy lebegő szigeten vagyunk. A mező szélét vékony erdősor veszi körbe, amin túl a semmi van. Egy nagyobb ház áll velünk szemben, elég jól karban van tartva. Előtte pár fa ácsorog, a ház mellett takaros kis veteményeskert, szintén karbantartva. Valaki lakik itt. Hátunk mögött folytatódik a mező, amit helyenként méretes bombatölcsérek tarkítanak. Régebbi sebek, már benőtte őket a fű, és belepte a hó. A fejünk felett az égen, megállapíthatatlan távolságban egy óriási repedés húzódik, mint egy félig behegesedett seb, bizonyára azon keresztül estünk ide. Gyorsan leszűrjük, hogy körülöttünk gyakorlatilag mindent mágia itat át. Ami viszont elsőre furcsa, hogy a hozzánk legközelebb eső kis fácskáról madzagon egy fényes érme lóg, vidáman tükrözi minden irányba a szórt fényt. Szinte csalogat.

It’s_a_trap.gif

Granny nem tudja megállni nyúlkálás nélkül, Mage Handdel megpiszkálja az érmét. A pillanat töredéke alatt rácsukódik egy hálós szerkezet. Tényleg csapda volt.

Meglepődött_pikachu.jpg

Az érmét azért sikerül megszereznie, közelebbről megnézve jó nagy darab, ismeretlen mintával és felirattal, bizonyára jó régi lehet.

Megállapítjuk, hogy az egész hely be van csapdázva, de még szerencse, hogy van velünk valaki, akinek az ilyen helyzetek a specialitása. Sylence a cickányt indítja aknakereső küldetésre. A cickány orrával becélozza a ház bejárati ajtaját, és légvonalban, kecses és gyors mozdulatokkal megindul. Ekkor észrevesszük, hogy az egyik ablakból egy zöld hajú lány figyel minket, nem látunk rajta rókafület. De kapásból rendeset sem. Amikor megérzi, hogy mi is figyeljük, ijedten eltűnik az ablakból. Zotar közben megvizsgálja a házat így messziről, és megállapítja, hogy az erős védőmágia hatása alatt áll.

A cickány jószág mindeközben elég pro az aknakeresésben, sorra fedezi fel a csapdákat a hó alatt, ügyesen kikerüli őket, és egy szép vékony, aknamentes ösvényt tapos nekünk a hóba a kis géplábaival, egészen a ház ajtajáig. Ott szenzoraival nem érzékel az ajtón kívül semmilyen rést amin besurranhat, szóval a kis kitaposott ösvényen visszatér hozzánk. Zotar úgy dönt, hogy Mage Handdel messziről rápróbál az ajtóra, ami mindenki legnagyobb meglepetésére igazából nincs is bezárva. Ahogy kitárul, mögötte a zöld hajú lány áll tétován, süteményes tálcával a kezében, de ijedten bemenekül a legközelebbi szobába.

Nem akarjuk még jobban megijeszteni, így a “Jaj, eltévedtünk, útmutatásra lenne szükségünk”-című, elcsépelt, ócska forgatókönyvet próbáljuk meg beadni neki, ami ezerből ezerszer be is válik. Most is, egyébként. Belülről motyog valamit, de nem akar kijönni, így várunk egy kicsit. Végül félénken megjelenik az ajtóban, jogart tart a kezében, és varázsigével virágokat növeszt a cickány által felfedezett csapdák helyére. És még egyéb helyekre is, ahol szintén csapda lehetett, csak nem találtuk meg. Kedvesen beinvitál minket a házba, és egy nagyobb szobába vezet minket, ahol helyet foglalunk egy asztal körül. Egy kezdetben bizalmatlan, de jelentőségteljes beszélgetés kezdődik, amelyben a válaszok előtti csendnek is nagy szerepe van.

Bemutatkoznék, de ezen a helyen az ilyesmi nem szerencsés. - kezdi Sylence.

A zöld hajú lány erre jelzi, hogy tudja. Észrevette ő is, hogy itt nem szabad neveket kimondani. Néha még gondolni sem rájuk. Érdeklődésünkre elárulja, hogy ő itt lakik a házban, a lebegő szigeten, de nem tudja pontosan, hogy ez hol van. Nem számított az érkezésünkre, először azt hitte, mi is árnyak vagyunk. A robbanó virágok (az aknák) ellenük vannak, néha megpróbálnak közel jönni a házhoz. Sylence megkérdezi, hogy sejti vagy tudja-e, hogy mi miért vagyunk itt, de erre határozott nemmel válaszol. Megkérdezzük, hogy mióta lakik itt, de erre viszont nem tud válaszolni. Ki tudja viszont nagyjából számolni a jegyzeteiből, mondja, és kér egy pillanat türelmet, amíg átmegy a másik szobába értük. Granny észrevétlenül követi, és meglesi, hova megy. A résnyire nyílt ajtón bekukucskálva Granny látja, hogy a szobában szétdobált alkimista eszközök és holmik hevernek, sok teleírt papír, a lány pedig hevesen turkál egy paksaméta papírban. Összességében szétszórt alkimista benyomását kelti. A lány megtalálja a papírt amit keresett, hirtelen az ajtó felé indul, de kifelé jövet beleütközik a gondolataiba belefeledkező Grannybe. Granny elkezdi tolni neki a “Jaj, csak a mosdót kerestem”-szöveget, ami szintén indokolatlanul sokszor válik be.

Természetesen most is, a lány meg is mutatja neki, merre találja a mosdót.

Visszatérve azzal kezdi, hogy pontosan nem fogja tudni megmondani, hogy mióta van itt, mert ezen a helyen az idő elég furán telik. Viszont az utóbbi években a mézvirág nemesítésével foglalkozik, annak meg pontosan tudja, hogy mennyi a nemesítési ideje, és eddig 523 alkalommal sikerült kinemesítenie. Gyors fejszámolást követően megállapítja, hogy nagyjából 500 éve lehet itt.

Megkérdezzük a piros köpenyes rókáról is, aki átcsalt minket a hídon az imént. Azt mondja, hogy őt nem ismeri, viszont a Sylence-en lévő róka-uniformist felismeri. Sylence erre megerősíti, hogy valóban ilyen megbízásból van itt a csapat. A lány mesél még egy kicsit arról, hogy 3 megtekintésre érdemes lebegő sziget van még a környéken, amire képes volt ezidáig eljutni. Egy boszorkány kunyhója van az egyiken, de van például egy fejjel lefelé álló palota is egy másikon, amiben egy tűzróka lakik. Magyaráz még egy messzi szigetről is tükörsima vizű tóval, meg a tinta-tengerről, ami az összes sziget alatt elterül és hullák alkotják, bár nemnagyon tudjuk értelmezni ezeket a fantasztikus dolgokat amiről hadar. De mialatt magyaráz, Bardas egy Nat20 segítségével megpillantja, hogy a lánynak egyébként rókafülei vannak, csak rájuk van húzva egy sapka. Titkolja őket.

Ki ez, egy kettyós kettős ügynök?

Mindenesetre legalább barátságos, az ilyesmi errefelé elég ritka. Őszintének tűnő jóindulatára alapozva Sylence bizniszelni próbál, méghozzá meglehetősen nagy sikerrel. Sejtette ő még, hogy egyszer nagyon jól fog jönni az a nagy rakás ósdi alkimista könyv, amit még a romos mocsári templomból guberált teljesen legális módon. Kapásból három találmánya befejezéséhez is sikerül most megfelelő alapanyagot csencselnie, úgyhogy el is kezdi összecraftolni a Bugot, a Defib-unitot és a Syringe-t, amíg hallgatja a lány beszámolóit a kutatásairól. Ő főleg a szélelementáloknak és ezeknek a gejl módon édes növényeknek, a mézvirágoknak a kutatásával és termesztésével foglalkozik, és most nagyon látszik rajta, hogy roppantmód boldog, hogy végre van hallgatósága.

Granny mindeközben távolról sem a vécén ül, hanem a ház előtt, a kukából guberál. Talál ő is érdekes dolgokat, többek között egy kesztyűt, meg szélelementál AoE gránátokat. Meg fiolákat, tele varázslatokkal. Meg mézvirágot, mézvirág magvakat.

A lány azt a tippet adja, hogy a boszorkány kunyhójában találhatunk még egyéb alkimista összetevőket is, ha esetleg ellátogatnánk oda. Aztán a beszélgetés egy pontján szóba kerül a nevek ügye. Kiderül, hogy ő konkrét listát vezet azokról a nevekről, amiket nem szabad kimondania. Elmondása szerint egyes nevekre ez a hely olyan erősen reagál, hogy még gondolni sem szabad rájuk, és leírni sem. A nevek csendben olvasása néhány hevenyészett kísérlete alapján még éppenséggel megengedett. Elkérjük hát tőle a listát, és átfutjuk, van-e közte ismerős. Egyetlen egyet sikerül felfedezni, egy félbehagyott, elmosódott monogramot, egy N-betűt (Saria vagy Nimf?), aminek már az olvasására is kellemetlen érzés kerít hatalmába mindenkit, a lány elmondása szerint ő leírni sem volt teljesen képes. Mesél egy emlékről, persze nevek nélkül, és N egyszer munkát ajánlott neki. Lerajzolja a rangjelzését. Semmi kétség, ez Tükörtavi Nimf, a legnagyobb nagyfőnök a rókaemberek milíciájában, aminek Angela is és Saria is egy-egy tisztje. De nem sokat gondolunk erre, mert mindenki rosszul kezdi érezni magát már egy tükörsima vízű tó gondolatára is.

Na miután lehúztuk jóféle loottal a zöld hajú alkimista wizard rókalányt, elindulunk a fordított palota felé, amiről már messziről nézve a lebegő szigetét is látszódik, hogy a harmadik emelet van a földszinten, és még ki tudja hány emelet magasan folytatódik lefelé. A lány is velünk tart, egy fiolát hirtelen mozdulattal maga elé hajít, amiből egy aranyos pillangó bontja ki kis szárnyait, ami aztán nőni kezd. És meg sem áll addig, amíg egy ház méretű nagy lóbaszó lepke nem lesz belőle.

Nem, a pillangó nem virág, a pillangó egy szélelementál, és nem tud beszélni, csak búgni. A lány szépen megkéri őt, erre a pillangó szelet csapkod alánk, és a fuvallat átrepít mindannyiunkat egészen a fordított palota lebegő szigetéig. Bár kissé nehézkesen, de sikerül meggyőzni a lányt, hogy adjon nekünk is ilyen üveges lepkét, így végül kapunk kettő ilyen furcsa pokemont.

Rövid gyaloglás után odaérünk a palotához.

- Mágia hatása alatt áll, transzmutációs, attól áll még. - mormolja Zotar távolba révedő tekintettel. Mi pedig hümmögünk, mintha tudnánk, hogy ez mit jelent, de titokban reménykedünk, hogy éppen a házfalakra gondol, és nem másra. Zotarnál sose lehet tudni.

A szélelementál lepke eltűnik, egyszerhasználatos volt.

A palota ablakai nyitva vannak, betekintünk rajta. A lány közben mesél egy kicsit a tűzrókáról, elmondása szerint kicsit mogorva, de vannak értékes könyvei, amiket őriz. Erre a mondatra többünknek is őrülten jelezni kezdett a guberáló ösztöne.

Mivel a tűzróka így a leírása alapján kissé veszélyesen hangzik, úgy döntünk, hogy ezúttal a zárt bejáratok kirobbantása helyett inkább a nehezebb, de illedelmesebb utat választjuk, és bekopogunk. Egy mély hang válaszol. A bemutatkozás ismét elmarad, a hang tulajdonosa nagyon is tisztában van a hely szabályaival. Aztán az ablakon keresztül meg is pillantjuk ahogy megjelenik, és beszarsz, tényleg egy tűzróka az, óriási méretű teljes valójában, tűzpiros bundában, kilenc lobogó farokkal, nyereggel.

- …miért van rajtad nyereg? - teszi fel Sylence a világ legfontosabb kérdését.

Mindenki meglepetésére a tűzróka meg is válaszolja. Elmondja, hogy azért, mert a mesterét szolgálta. Ahogy ezt kimondja, és a mesterére gondol, látszik rajta, hogy már a gondolat is rosszul esik neki. Ebből leszűrhető, hogy a mestere egykor egy nagyon fontos illető lehetett. Elmondja, hogy az új mesterét várja, aki méltó lehet rá, hogy a nyeregbe üljön. Feltesszük a világ második legfontosabb kérdését:

- Miért van fejjel lefelé a palotád?

Elmondja, hogy egy teleportálós baleset miatt, amikor egyszer költöztetni akarták az egész palotát. Nem a mesteréé, hanem annak egy barátjáé az ingatlan.

Az elbeszéléséből kiderül, hogy teljesen tisztában van vele, hogy egy emlékben van, és hogy ő is csak egy emlék. Kiderül egy nagy igazság közben: csak egy igazi Lili létezik itt, és csak az igazi Lili tud velünk szóba állni. Mindenki más hamisítvány.

Elmeséli, hogy emlékeket őriz, itt, a palotában, és nem áll szándékában minket beengedni. Sylence az ablakra felrajzolja Angela rangjelzését, de a tűzróka sommásan megjegyzi, hogy az bizony kevés a bejutáshoz. Tanácstalanságunkat látva hozzáteszi, hogy bemehetünk, ha sikerül őt legyőznünk egy harcban. Mindenáron harcolni akar. Mi úgy vagyunk vele, hogy nem akarunk meghalni, ő meg nem is tud, így elsőre nemnagyon érezzük fairnek az ajánlatot, de a tűzróka nem hagy opciókat, azt mondja, hogy nincs kecmec, ha be akarunk jutni, akkor itt bizony harc lesz.

És tétje is lesz, mert nem fog kíméletet mutatni.

Felkészülünk a harcra.